A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében, 2017. május 20-án a Topolyai-tó partján található Művésztelepen színes programok várták a helyszínre látogatókat. A gyerekek kézműves foglalkozását követően sor került az Amatőr Képzőművészek Községi Szemléjére beérkezett alkotásokból összeállított kiállítás megnyitójára és a díjak átadására. A programot a Cantus Firmus Kamarakórus koncertje zárta. A helyszínen készült képeket az alábbi képre kattintva lehet megtekinteni: 2017. április 25-én került sor a hatodik alkalommal megszervezett Szent György-napi Évadnyitóra a topolyai Tájházban. Idén is színes programsor várta az idelátogatókat. A gyerekek megismerkedhettek gyógynövényekkel, vidékünkre jellemző kerti virágokkal, magvakkal, hallhattak a Szent György napjához fűződő legendáról, szokásvilágról és hiedelmekről, a kézművessarokban készíthettek sárkányt, sárkányos maszkot és hűtőmágnest, a rögtönzött játszóterünkön népi játékokat, táncokat és dalokat tanulhattak és végül, de nem utolsósorban betérhettek „Kati és Vali néni Teázójába”, ahol kortyolhattak a már megismert gyógynövényekből főzött teákból vagy nassolhattak a hagyományos sós süteményekből és zsíroskenyérből. A napközben készült képeket az alábbi képre kattintva lehet megtekinteni:
Topolya község Művelődési Háza megköszöni a helyi közösségek, az oktatási intézmények, művelődési központok, művelődési egyesületek, sport egyesületek, civil szervezetek együttműködését, a karneváli csoportoknak, hogy részvételükkel hozzájárultak a 11. Topolyai Mézkarnevál sikeres szervezéshez, a tisztelt látogatóknak, pedig, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt! NAGY KÖSZÖNET A TÁMOGATÓKNAK: TOPOLYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, HELYI KÖZÖSSÉG -TOPOLYA, CSÁKI LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZERBIAI VILLANYGAZDASÁG TOPOLYAI RÉSZLEGE, TU BELLA, TOPOLYAI BELÜGYI SZERVEK, POZSÁR SZÉPSÉGSZALON, TOPOLYA KÖZSÉG MÚZEUMA, TOPOLYA KÖZMŰVESÍTÉSI, TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS -RENDEZÉSI KÖZVÁLLALATA, JUHÁSZ ERZSÉBET KÖNYVTÁR 2016. július 11. és 16. között került sor az V. Bábtáborra a topolyai Tájházban. Az időjárás miatt a tábor az ötödik napon átköltözött Művelődési Ház épületébe, ahol a záró-előadásokat is bemutatták a közönségnek. A táborban készült képeket az alábbi képekre kattintva lehet megtekinteni:
Múzeumok éjszakája a Művésztelepen
VI. Szent György-napi Évadnyitó a Tájházban
Topolyai Napok 2016
V. Bábtábor