ADATVÉDELEM ÉS FELVÉTELEK

Tájékoztatás fénykép- és videófelvételek készítéséről

Intézményünk ezúton tájékoztatja tisztelt látogatóit, hogy az intézmény területén, az általa működtetett más egységek

területén, valamint az általa szervezett rendezvényeken fénykép- és videófelvételek készülhetnek. A felvételek

készítésének célja az intézmény tevékenységének dokumentálása, valamint a Művelődési Ház programjainak és

szolgáltatásainak bemutatása és népszerűsítése, különösen az intézmény hivatalos kommunikációs felületein

(honlap, közösségi média, sajtó). A rendezvényeken való részvétellel a látogató tudomásul veszi, hogy a felvételeken,

mint a közönség része, esetenként megjelenhet, különösen tömegjeleneteket és a rendezvény hangulatát

bemutató felvételek esetében.

A kiskorú látogatók a rendezvényeken a szülők vagy törvényes képviselők tudtával és/vagy felügyeletével

vesznek részt, így a jelen tájékoztatás rájuk is kiterjed.

Topolya község Művelődési Háza kiemelt figyelmet fordít a kiskorúakat ábrázoló felvételek körültekintő kezelésére.

Amennyiben a látogató, illetve kiskorú esetében annak  törvényes képviselője nem kívánja, hogy ő maga vagy

a kiskorú a felvételeken szerepeljen, kérjük, hogy ezt a rendezvény során jelezze intézményünk munkatársainak

és kérésének megfelelően fogunk eljárni.

Támogatóink

Topolya község
önkormányzata

 

Helyi közösség
Topolya

 

Tartományi Művelődési és
Tájékoztatási Titkárság

 

Bethlen Gábor
Alapkezelő Zrt.