ADATVÉDELEM ÉS FELVÉTELEKTájékoztatás fénykép- és videófelvételek készítésérőlIntézményünk ezúton tájékoztatja tisztelt látogatóit, hogy az intézmény területén, az általa működtetett más egységek területén, valamint az általa szervezett rendezvényeken fénykép- és videófelvételek készülhetnek. A felvételek készítésének célja az intézmény tevékenységének dokumentálása, valamint a Művelődési Ház programjainak és szolgáltatásainak bemutatása és népszerűsítése, különösen az intézmény hivatalos kommunikációs felületein (honlap, közösségi média, sajtó). A rendezvényeken való részvétellel a látogató tudomásul veszi, hogy a felvételeken, mint a közönség része, esetenként megjelenhet, különösen tömegjeleneteket és a rendezvény hangulatát bemutató felvételek esetében. A kiskorú látogatók a rendezvényeken a szülők vagy törvényes képviselők tudtával és/vagy felügyeletével vesznek részt, így a jelen tájékoztatás rájuk is kiterjed. Topolya község Művelődési Háza kiemelt figyelmet fordít a kiskorúakat ábrázoló felvételek körültekintő kezelésére. Amennyiben a látogató, illetve kiskorú esetében annak törvényes képviselője nem kívánja, hogy ő maga vagy a kiskorú a felvételeken szerepeljen, kérjük, hogy ezt a rendezvény során jelezze intézményünk munkatársainak és kérésének megfelelően fogunk eljárni. |






