Uncategorized

Adatvédelem

ADATVÉDELEM ÉS FELVÉTELEK

Tájékoztatás fénykép- és videófelvételek készítéséről

Intézményünk ezúton tájékoztatja tisztelt látogatóit, hogy az intézmény területén, az általa működtetett más egységek területén, valamint az általa szervezett rendezvényeken fénykép- és videófelvételek készülhetnek. A felvételek készítésének célja az intézmény tevékenységének dokumentálása, valamint a Művelődési Ház programjainak és szolgáltatásainak bemutatása és népszerűsítése, különösen az intézmény hivatalos kommunikációs felületein (honlap, közösségi média, sajtó). A rendezvényeken való részvétellel a látogató tudomásul veszi, hogy a felvételeken, mint a közönség része, esetenként megjelenhet, különösen tömegjeleneteket és a rendezvény hangulatát bemutató felvételek esetében.

A kiskorú látogatók a rendezvényeken a szülők vagy törvényes képviselők tudtával és/vagy felügyeletével vesznek részt, így a jelen tájékoztatás rájuk is kiterjed.

Topolya község Művelődési Háza kiemelt figyelmet fordít a kiskorúakat ábrázoló felvételek körültekintő kezelésére. Amennyiben a látogató, illetve kiskorú esetében annak  törvényes képviselője nem kívánja, hogy ő maga vagy a kiskorú a felvételeken szerepeljen, kérjük, hogy ezt a rendezvény során jelezze intézményünk munkatársainak és kérésének megfelelően fogunk eljárni.

Topolis 10. szám

10. szám

Topolis 9. szám

9. szám

Topolis 8. szám

8. szám

Topolis 7. szám

7. szám

Topolis 6. szám

6. szám

Topolis 5. szám

5. szám

Topolis 4. szám

4. szám

Topolis 3. szám

3. szám

Topolis 2. szám

2. szám

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

Nincs várható esemény megadva.

Támogatóink

Topolya község
önkormányzata

 

Helyi közösség
Topolya

 

Tartományi Művelődési és
Tájékoztatási Titkárság

 

Bethlen Gábor
Alapkezelő Zrt.